Missziós helyszínek

A gyülekezetek tagjai különböző helységekben évig imádkoztak azért, hogy a romák között megvalósuljon egy olyan program, ami felemeli őket, ahol valódi és szeretetteljes figyelmet kapnak, hogy aztán elindulhassanak minőségi változások az életükben.

KalocsaTiszanána

Kalocsa

A Szeretetszolgálat évek óta szervezett időszakos programokat a kalocsai roma telep közepén megtalálható Szőlőhegyi Szabadidő és Sportcentrumban a helyi gyermekvédelem szakembereivel. A helyi pünkösdi gyülekezet és számos civil önkéntes segítsége nélkül ez a szolgálat nem lenne megvalósítható ezért különösen hálásak vagyunk nekik.

A klasszikus szociális munka mellett, a közösségi munka elemeivel, jogsegély-szolgálattal és a különböző művészeti ágak terápiás jellegével segítettünk a CSÓKA hátránykompenzációs közösségi térben éveken keresztül Kalocsán. A kalocsai CSÓKA közösségi tér EFOP projektjének lezárulása nem állította le az itteni segély és missziós szolgálatot. A szeretetszolgálat munkatársai továbbra is tevékenyen működnek a hátrányos helyzetű környéken.

Roma pasztorációs alkalmak és Istentiszteletek

Bálint Miklós missziós munkatársunk vezetésével roma pasztorációs alkalmak és istentiszteletek segítségével támogatjuk és építjük a helyi hátrányos helyzetű közösséget, ilyen módon folytatva az elkezdett munkát.

Személyre szabott adományozás

A Csóka közösségi térben kialakult szociális együttműködés hatására több családdal bizalmi viszony alakult ki, így a roma közösségben személyre és családokra szabottan, célzottan tudjuk összeállítani a folyamatos adományozást.

Szociális Alap Program

Kalocsa Járás területén a szociális és humán szférával együttműködve segítjük a rászoruló és különböző hátrányokkal érintett személyeket és családokat célzott támogatásokkal és adományozással.

Adománysziget

Különös áldás az adománysziget, ahol az adományok befogadása és azok dedikált adományért cserébe kiközvetítése történik. Ilyen módon nem csak adományozás, hanem a fenntarthatóság, szolidaritás és a missziós tevékenységek támogatása is megvalósul az adománysziget segítségével.

A szeretetszolgálat munkatársai rendszeresen szerveznek adománysziget vásárt több különböző helyszínen.

Ha a gyülekezeted szeretne hasonló programot bevezetni a missziós tevékenységei közé kérjük keresd bátran a munkatársaink segítségét.

 

Tiszanána

Missziós csomópont

A bel-honi, csomópontokon végzett missziós helyszíneken a lelki szükségletek mellett nagy hangsúlyt fektettünk a fizikai szükségek betöltésére is.

Több civil szervezettel, egyházi szervezettel és vállalkozóval közösen alapítottuk a Tiszanánai csomópontot, ahol a gyülekezetplántálás mellett a gyerekek, a hölgyek és a hátrányos helyzetben lévő családok támogatása történik.

A Tiszanána és környékén élő emberek elérése érdekében az Új élet gyülekezetével együtt már több közös alkalmat szerveztünk, ahol az evangelizációval együtt adományokkal is segítettük a rászoruló családokat. A folyamatos adományokon túl, az Új élet gyülekezet segítségével sikerült korszerűsíteni az imaház villanyhálózatát is.

Hittan oktatás

Közel 60 gyermek hittanoktatása zajlik a gyülekezeti házban, annak ellenére, hogy télen nehezen lehet megoldani a terem fűtését. A gyülekezet többnyire hátrányos helyzetű családokból áll.

Gyülekezeti ház - fűtés támogatás

Tiszanána közvetlen közelében többszörös áron lehet brikettet vásárolni, ezért a gyülekezet fűtésére szánt brikettek beszerzésében a gyülekezetet támogató szervezetekkel karöltve tevékenyen közreműködtünk.

Hittan táborok – Tiszanána

Az alkalmak mellett a hittantáborok is fontos szerepet töltenek be a gyerekek hittanoktatásban. Önkéntesek segítségével nagyon nagy áldás a tábor szervezése. A sok gyermek rengeteg élménnyel és evangéliumi üzenettel gazdagodva vesz részt a táborokban évről évre.

A táborok különleges lehetőséget nyújtanak az új barátok és szép élmények gyűjtésére és a programokon túl a táborozók és a táboroztatók lelki épülését és töltekezését is szolgálják.

Minden hittantábor alapelve amellett, hogy igen jól érezzük magunkat közelebbről is megismerkedjünk a Biblia és Isten üzenetével. A 2021-es tábor témája a Máté 6:21-re épült: „Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is.”

A nyári hittantáborok már harmadik alkalommal kerülnek megszervezésre a Magyar Pünkösdi Szeretetszolgálat és a Tiszanánái Új Élet gyülekezet együttműködésének köszönhetően. Reményeink és terveink szerint 2022-ben folytatjuk az eddig elkezdett munkát.

Tiszanánai

Női misszió

Megfigyelhető jelenség a hátrányos helyzetű térségekben, hogy a higiéniai hiányosságok miatt a lányoknál gyakoriak az iskolai hiányzások, számos fiatalnál pedig pszichés gondokkal is találkozhatunk.

A családoknak nincs pénzük az egészségügyi termékekre, így gyakran megtörténik, hogy a lányok rongyokat, papírt vagy vattát használnak az úgynevezett nehezebb napokon, melynek következtében a fiatalok önbizalomhiánnyal küzdenek és a kirekesztettség érzése is előfordul.

Munkatársaink és önkénteseink a beérkező adományokból higiéniai csomagokat állítottak össze és juttatták el a rászoruló hölgyek részére a Pünkösdi Egyház Női Missziójával szervezett közös evangelizációs alkalmon. Különlegesen fontosnak tartjuk az ilyen irányú kezdeményezéseket és adományokat a hátrányos helyzetű térségekben. 

Share This